2026 szeptember 21, hétfő

Kis vidéki luxizás – Zenit Hotel Balaton

Múltidézés – A történelmi gyökerek Valahogy úgy képzelem, hogy amikor a méltóságos Festetics Tasziló gróf végigvezette Mary Hamiltont a vonyarci uradalmán – aki akkor még Monaco hercegnéje volt -, az asszonyságnak leesett az álla csodálatában. Nem elég, hogy az 1800-as évekbeli építészet mesterműveket alkotott, de még a türkizen csillámló Balaton is a lábai előtt hevert. Úgyhogy össze is házasodtak és …

Tovább >>

Old Town Vintage – Kecskemét

Történetünk ott kezdődik, ahol tavaly szeptemberben abbamaradt, a kecskeméti Happy Colours House-ban. „A Rigó utca ötben valami készül. Csak annyit mondhatok – mert engedték, hogy bekukucskáljunk -, már a gerendák látványától is bámulatba estünk és nagyon, de nagyon várjuk a viszontlátást.” – írtam akkor. Az alábbi képre kattintva, ahol Dió a Happy Colours House teraszán üldögél, olvasható a tavaly októberi …

Tovább >>

Hét Fenyő Vendégház – Sukoró

Gyerekkorunkban mindig irigyeltük Totit. Mert Totinak volt még nagyanyja, akinek a zsúpos háza padlásán – Toti elmondása alapján – bent lakott a bakusz. Mert Totiéknál nem rézf*szú bagoly volt, meg nem zsákos ember és mumus, náluk bakusszal rémisztgettek odahaza. Persze, aztán évekkel később, amikor mi is vele mehettünk a falubeli házba vakációra, kiderült, hogy nyest él a padláson, nem bakusz. …

Tovább >>

Őszölés a Balaton déli partján

Ahogyan tavaly is áradoztunk az őszbe hajló Balatonról, most is csillogó aranyban úszik a táj, épp csak annyira szellősek az esték, hogy elkél már a vállakra egy puha gyapjústóla. Borzongatós és melengetős. Déli part, Pole Position Beach Hotel, Balatonszárszó. Nem régen nyílott a szálloda, diszkrét, hivalkodás nélküli luxus, jó ízlés, a szobák eltolható üvegfalain át full kilátás a tóra és az …

Tovább >>

Happy Colours House – Kecskemét

Még épp hogy csak elkezdett fáradni a természet, még kapaszkodnak a nap megfakult sugaraiba a zöldellő lombkoronák. Oly csodás látványt ad a szemnek, a léleknek, öröm benne fürdőzni. Elterülő, hatalmat parancsoló, homok ülte síkság, Alföld. Mondják, „nincsen ottan semmi”. Még hogy nincsen?! A kérdőjel mellé ágaskodó felkiáltó jelek sorakoznak fel. Már hogyan is ne volna? A táj, a homok finom …

Tovább >>

Lószagú vakáció

A szalmaszagú béke Van Balatonalmádiban egy út, a Veszprémi, amin ha haladunk a tó irányába, elképesztő látványban van részünk. Mi direkt szeretünk kis kitérővel a Balcsihoz autózni, Veszprém felől, hogy meglegyen az érzés, amikor előbukkan a víztükör. De ez mind semmi. Soha, de soha nem sejtettük, bár hányszor elhaladtunk mellette, hogy jobbra, egy leágazásnál csak néhány száz métert kell haladni …

Tovább >>

Casablancától az Angolkertig

Elmondok egy történetet a felnőtté válásról, a tatai tábortűztől egészen a Casablancáig. A nyolcvanas évek derekán, ha az iskolában kicsöngették a vakációt, a diákok táborozni indultak. Engem is kivitt Apám a Keletibe, az úttörő ing zsebébe dugott még egy barna papírötvenest, jó magatartást és jó nyaralást kívánt, feltett a vonatra, és tíz napra eleresztett Tatára. Kifutott a vonat, Apu integetett …

Tovább >>

Éljen május elseje!

  Vonultunk a tribün előtt, a hangosban sorolták a gyárakat és a szocialista brigádokat, „Köszöntjük a Duna Cipőgyár felvonulóinak tömegét… Köszöntjük a… köszönjük a…” Kaptunk lufit, meg virslit és vattacukrot. Málnásan ragacsos volt, de nagyon finom. Aztán volt, hogy elutaztunk vidékre, amikor először éreztem az irigységet az unokanővéremre, aki májusfát kapott Satu Balázstól. Balázs úgy mondta, szerelemfa! Majd negyven évvel …

Tovább >>

Óbudai haute couture

A francia haute couture exkluzív, egyedülálló, kifinomult, precízen tervezett és kimagaslóan minőségi. Pompázatosan különleges, fényűző, akár csak az a nagyvonalú méretekkel büszkélkedő lakás Óbuda szívében, ahol vendégül láttak bennünket. Volt egyszer egy Angyalvár Többszörös időutazás a mai nap. Visszaemlékezés tizenhét évvel ezelőttre, arra az időre, amikor a ház asszonyának első önálló otthonáról készítettem lakásbemutató cikket. „Angyalvár„ volt a címe, s …

Tovább >>

A kakaóbab szelídítő

Találkozás Szeleczky-Takács Viktória világbajnok csokoládékészítővel Fogod a kezedben ezt a kis magocskát, szagolgatod, nyomkodod, kemény, kesernyésen illatozó, egyáltalán nem szép, de van benne valami kedves és csábító, muszáj beleharapni. A kakaóbab életre kel Atyaég, Ecuadortól óceánokon át kellett idáig utaznia ennek az apró teremtménynek, hogy hatalmas fintorra görbítse a szám. Roppan, koppan ez a kis rémes keserűség, érthetetlenül forgatom tovább, …

Tovább >>

Tornácon a lóca, arra ült a Dió… – Szilveszter a Körtefában

Szilveszter napja, csak a felhők szállnak békésen, nesztelen fodrozódik a kémények füstje, amitől illatos a levegő. Üldögélünk meghitt csöndben a lócán, kortyolgatjuk a finom kávét, és mintha kötelezővé tettük volna magunknak, minél többet beszívni ebből a pompás cserháti levegőből. Mi és a kicsi Dió. Egyszer csak hallom: „Tornácon a lóca, arra ült a Dió. Mindenkinek kívánjuk, mi földi jó! Fűtsön a szeretet, égjen …

Tovább >>

Út a rókamangusztáktól a tacskókig

Beszélgetés Deák Andreával, a Hubertus Primus rövidszőrű törpe és kaninchen tacskó kennel tulajdonosával Unatkozol? Szedjél hangyát! Vagy vegyél egy tacskót! Mi is vettünk. A kis Hubertus Primus Whispert, három évvel ezelőtt, Deák Andrea Aranykoszorús mestertenyészetéből. Nem is kezdhetnénk más kennel bemutatásával Kutyabarát rovatunkat, mint azzal, amelyben megszületett a mi szőrgyerekünk, Dió. „Azt a fizimiskát! Aki már látott kicsi tacskót szemtől …

Tovább >>

A mosolygyártó – Dr. Komáromy-Poros Gergő fogorvos

Jó nagy hülyeség, de az emberek többsége megpróbál mindent bevetni, ha fájni kezd a foga. Meleg sóval teli zoknival az arcán kapkodja a fájdalomcsillapítót, szegfűszeget, gyömbért rágcsál, elmajszol egy marék zsályát. Aztán amikor a teljes arcüreget elönti a fájdalom, agyat a rémület, hörcsögpofával nekiindul a fogorvoshoz. Aki a boldog mosolyt gyártja. A fogorvos is ember „Csak ezt éljem túl!”, „Utálok …

Tovább >>

Viszlát Skanzen, márciusban! – A kis tacskó titkos útvonala

A Szentendrei Skanzen minden év márciusában nyitja meg kapuit és egészen a zúzmaráig, novemberig várja a látogatókat. És ez a dátum most pont azt jelenti, hogy zokog a szívem, véget ért az idei évad. Sakanzen Kártya – Nyolc hónapnyi derű A Skanzen nekünk és a kis tacskónak olyan, mint amikor a városi családok bevágták magukat szombat reggel a kocsiba és …

Tovább >>

Szőrgyerekek karácsonya – Flash kutyapékség

Én nem azt mondom, hogy cukrászda helyett menjetek a kutyapékségbe, de ha a szőrgyereknek vesztek egy pupcake-et, akkor gondoljatok magatokra is. Benyitsz a Flash Kutyapékség ajtaján és kutya akarsz lenni. Guszta kis zacskókban sorakoznak a kekszek, a csodálatosan szép sütikék a hűtőpultban mosolyognak rád, majd megszólalnak, szinte hallod, szótagolva suttogják, ha-rapj-be-lém. Lassan belepirulunk, hogy oda az önuralom, tényleg mindjárt bele is …

Tovább >>
error: Védett tartalom!
Ez a weboldal sütiket (cookies) használ. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. >> Adatkezelési tájékoztató <<
Rendben