Casablancától az Angolkertig

Elmondok egy történetet a felnőtté válásról, a tatai tábortűztől egészen a Casablancáig.

A nyolcvanas évek derekán, ha az iskolában kicsöngették a vakációt, a diákok táborozni indultak. Engem is kivitt Apám a Keletibe, az úttörő ing zsebébe dugott még egy barna papírötvenest, jó magatartást és jó nyaralást kívánt, feltett a vonatra, és tíz napra eleresztett Tatára. Kifutott a vonat, Apu integetett a peronról és onnan már csak tíz napig tartó buli és őrület van az emlékezetemben. Riadólánc, számháború, lassúzás Lionel Richie Hello című dalára Óvárival a tini-diszkóban és a csodálatosan finom meggyszósz, főtt burgonyával, marha cipőtalppal a menzán. És ez így ment nyárról nyárra…

Most meg ülök itt a Casablanca teraszán, ahonnan pont odalátni, ahol egykor fürdőztették a táborozókat, kezemben egy presszókávé, ami minden bizonnyal azt jelenti, hogy az elsuhant évek alatt felnőtt lettem, és csordultig telve a szívem az emlékekkel. A nap most is ugyanúgy csillog a tó vizén, a kacsák épp oly vehemenciával kácsognak, a víztorony a túlparton ugyanazzal a méltósággal magasodik, és a naplemente is az ismerős aranyhíddal tér nyugovóra a vár mögé.

Csak én vénültem harminc akárhány évet. Bár, megvan azért ennek az előnye is. Magam foglalhatom a szállodát, választhatok ételt, italt, programot. Ha mázlim van, akkor olyan hotelt találok, amiből lassacskán családi tradíció lesz. Tavaly októberben jártunk a Casablancában.

Az alábbi képre kattintva elolvashatjátok, akkor mennyire elvarázsolt bennünket a miliő:

Úgy kezdtük akkor, hogy „Tatára a legjobb ősszel utazni…” Jó nagy meggondolatlanság volt ilyet írni, mert Tata bármikor, bármely évszakban kitűnő választás. Leírom a legnagyobb előnyét. Nem nagyon lehet ott mást csinálni, csak kiskutyával sétálgatni, kacsákat figyelni, bámészkodni, friss levegőt szívni, árnyékos fák alatt megpihenni, medencébe lógatott lábbal jeges kávét szürcsölni. Ideális úti cél, ha az égvilágon semmi hasznosat és fárasztót nem szeretnénk csinálni.

Nézzük csak, mi is az a „semmi hasznos” a Casablancában. Az okos kutyák, így például Dió barátjával, Zserbóval sakkozik.

Nem tartottuk szentségtörésnek kicsomagolás után megzavarni ezt a rendkívül békés helyet másfél óra klasszikussal. Fekete-fehérben néztük végig Kertész Mihály 1942-es rendezésében a Casablancát. Ingrid Bergmannal és Humphrey Bogarttal múlatni az időt nagyszerű, a szálloda süvítő wifijével pedig cool. Otthon ilyen luxus filmnézésre nincsen idő. Átérezve persze a történelem és a szerelem viszontagságait, közben jól elszórakozgatunk. A férjem rekesztett, mély, Renault kapitányos hangon ilyeneket mondogat nekem, hogy „Korrupt vagyok, de kapzsi nem.”, én meg adom Ilsat, „Játszd el, Sam. Játszd el a Múlik az időt!”. Aztán amikor Ilsaval és Viktor Lászlóval elsuhan a repülő, elönt bennünket a szenvedélyes nyugalom és irány a wellness.

A Casablanca egyik csúcsa, hogy a medencéből extra rálátás nyílik a sétányra és a tóra. Ilyesmi csak ötcsillagos luxusszállókban van, ötszáz méter tengerszint feletti magasságon.

Újabb film pereg, amit kikönyökölve bámulunk a medencéből, címe „A pancsoló szőrgyerekek”, a történet szereplői nagyon is valóságosak, egy vizsla és egy spániel, meg a bot, amiért mókás élethalál harc folyik a nádas tövében. Az Öreg-tóban egyébként – ha erre külön tiltó tábla nem figyelmeztet – fürödhetnek kutyák is, amit Dió is köszönettel díjaz.

Este családi buli a Casablanca Caféban. Ide hívtuk a rokonságot szülinapozni. Pazar környezet a nagymama méltóságteljes életkorához. Isteni, frissen sült rántott szeleteket vacsorázunk. Igen, megint rántott hús, odavagyunk érte, nincs mit tenni. Annyi rántott bordát ettünk már éttermekben, bisztrókban, hogy lehetnénk az ország hivatalos kóstolói. Ha hiszitek, ha nem, vannak helyek, ahol egy rántott bordáért napokkal korábban kell helyet foglalni, akkora a várólista. A rántott hús ugyanis véleményez, mindent elmond egy helyről. Nos, a Casablanca nem a gourmet-küldetést választotta, sokkal inkább profiljuk a pihentető wellness-élmény, meg a káprázatos panoráma, akkor is szeretjük a rántott húsukat és a mellé kapott kedves mosolyokat a felszolgálóktól. Itt egyébként még nem láttunk unott személyzetet, még akkor sem fintorodik el egyetlen arc sem, amikor egyszerre három kutya fetreng a teraszon a kávézó gazdák mellett. Ezek a mindig derűs lányok itt simán oktathatnák a „szívélyesség a vendéglátásban” című tananyagot. Nézzétek csak például ezt a szép reggelit. Sok klasszikus finomság és… ráadásnak még készül a friss lecsó!

Na jó, erről ennyit, nem gasztronómiai hétvégére jöttünk, indul a legyaloglás.

Tatának nagyon király helyei vannak. Ott van például az Angolkert. Ha nem tudod, hogy ott van, észre sem veszed, körbekerített falak mögött rejtőzik, felfoghatnánk úgy is, hogy ez a város egyik titkos turisztikai meglepetése. Előzetesen nem találtunk információt arról, hogy kutyabarát-e, de mi megfejtettük. Dió határozott léptekkel besétált a parkba, amit szabad.

Sőt, itt szabad rálépni a fűre, fel lehet mászni a romokra, gyerekeknek lehet királyost és királylányosat játszani, mondjuk, ezt nem tiltják a felnőtteknek sem.

Ideális hely az aktív semmittevésre, amitől úgy kifáradunk gyerekestől, kutyástól, hogy garantáltan nem kell könyörögni az esti ágyba bújásért. És tökéletes ahhoz is, ha rá akarunk csodálkozni a világ nagy alkotásaira. Az Angolkert nagyon érdekes. Tessék nézni a fényképeket, mert leírni nem is lehet ezt a természet adta és emberi kéz teremtette szépséget.

Több, mint kétszáz esztendeje alkották meg, azóta rendületlenül burjánzik a zöld ezer, élettel teli árnyalata, kanyarog a kristálytiszta patak, csobognak a vízesések, kis hidacskák és illatozó ösvények jelzik a haladás irányát.

Egy újabb titkos hely, ami fölkerül a #kistacskotitkosutvonala-ra.

A Casablancának pedig – elsőként a kutyabarát szállások között – megszavazzuk a Whisper Cafe Magazin öt csillagát. Köszönet a csodás vendéglátásért! Köszönet a hétvégéért!

 

Az alábbi képre kattintva kérhettek ajánlatok, illetve foglalhattok szállást a Casablancába: