Éljen május elseje!

Vonultunk a tribün előtt, a hangosban sorolták a gyárakat és a szocialista brigádokat, „Köszöntjük a Duna Cipőgyár felvonulóinak tömegét… Köszöntjük a… köszönjük a…” Kaptunk lufit, meg virslit és vattacukrot. Málnásan ragacsos volt, de nagyon finom. Aztán volt, hogy elutaztunk vidékre, amikor először éreztem az irigységet az unokanővéremre, aki májusfát kapott Satu Balázstól. Balázs úgy mondta, szerelemfa!

Majd negyven évvel később, ma a Szentendrei Skanzenben múlattuk május elsejét. Már nem tud elragadni a vattacukor, annál inkább a májusfák bűvölete, az ezernyi röpködő szalaggal és akkor mit látok! Vonul egy fa, büszkén, magasan, a fa alól pedig halljuk: „Ne forogj!” Kertész József, a Skanzen holdudvarosa szólt a fára, miközben cipelte a „lányos” házhoz.

Ő mesélte el nekünk, honnan is ered a májusfa története:

– Amikor mi gyerekek voltunk, akkor a május elseje nem szólt másról, mint a felvonulásról, a munka ünnepéről, amit láblógatva, vagy menetelve töltöttünk. Nem is gondolnánk, hogy az ünnep a valóságban az 1880-as évek végéről, Amerikából ered, amikor a három nyolcas jegyében először vonultak utcára a munkások. Azonban a valódi történet még ennél is régebbi. Kétezer esztendővel ezelőttre nyúlik, amikor Jézus mennybemenetele után rábízta a tanítványaira, hogy az igét, amelyet ő hirdetett, a szeretetet, a megbocsátást, a kereszténység két fő gondolatát terjesszék tovább az emberek között. Tették is az apostolok, Jakab és Fülöp. Ha belenézünk a naptárba egyébként, Jakab és Fülöp napja van ma, május elsején. Miután útnak indultak az apostolok, egy Valburga nevű szűz hajadon csatlakozott hozzájuk. Ő is hirdette Jézus Krisztus igéjét, de egyszer csak mi történik? Valburgát a hitetlen közösség meg akarja kövezni! Mert micsoda dolog az, hogy két férfivel egy nő! Szemérmetlenség! Bűn! Azt mondták neki: „Téged most el fogunk ítélni, kivéve, ha valami csodát tudsz tenni. Mondjuk Valburga, a botodat leszúrod a földbe és az kilombosodik.” Valburga, fogta a botját, leszúrta a földbe, letérdelt mellé és imádkozott. „Uram Jézus, segíts meg, mert ezek a gonosz lelkek megköveznek engem.” Jézus meghallgatta az imáját, a fa szépen elkezdett levelezni, lombosodni, bizonyságot téve, hogy Valburga tisztességes szűz hajadon és nem Jakabot és Fülöpöt, hanem az Úr Jézust követte, az ő tanításait. Így aztán elkerülte a kövezést, s ennek emlékére, hogy Valburga botja kizöldült, állítottak az ókorban, a középkorban és a mai napig is sok-sok vidéken májusfát.

– Mi is ezt tesszük itt a Néprajzi Múzeumban – folytatja Kertész József. A népszokásba ez úgy vonult be, hogy megelőző nap délután a legények, akik kiszemelték már a lányokat, elmentek hozzájuk. Ők azonban nem engedték be őket a házba, de átadták nekik a szalagjaikat. Amikor a legények összegyűjtötték a pántlikákat, elmentek a kocsmába és meghívták az erdészt egy-egy… jó sok pohárkára. Majd eljött az alkonyat, szürkült, kiosontak az erdőbe és kifűrészelték a fát a kiserdőből. Sudár jegenyefát, kőrisfát, nyárfát, mindenképpen erősen lombos fát. Hazavitték, lekérgezték az alsó részét és a legények azzal a szalaggal, amit a szívükhöz közel álló leánytól kaptak fölszalagozták.

Másnap hajnalban összefogtak ketten, hárman. Ha volt kerítés, volt kapu, akkor oda kötözték. Ha nem volt, akkor gödröt ástak, bele állították a fát és körbetáncolták. A leányka, még föl sem jött a nap, leselkedett ám izgalmában, már kukorékolt kifelé, no, van-e májusfám, no vajon a Pista hozta-e, akinek a szalagomat adtam? Ha volt májusfa, volt boldogsága. És a májusi boldogságból általában őszi lakodalom lett.

Hálás köszönet Kertész Józsefnek és feleségének, Papp Kornéliának a történetért, köszönet, hogy oly meleg szeretettel fogadtak bennünket az ünnepen, s ha csak órácskára is, de újra otthon éreztük magunkat a Skanzenben.

#akistacskotitkosutvonala május elsején