2024 június 25, kedd

Tornácon a lóca, arra ült a Dió… – Szilveszter a Körtefában

Szilveszter napja, csak a felhők szállnak békésen, nesztelen fodrozódik a kémények füstje, amitől illatos a levegő. Üldögélünk meghitt csöndben a lócán, kortyolgatjuk a finom kávét, és mintha kötelezővé tettük volna magunknak, minél többet beszívni ebből a pompás cserháti levegőből.

Mi és a kicsi Dió.

Egyszer csak hallom: „Tornácon a lóca, arra ült a Dió. Mindenkinek kívánjuk, mi földi jó! Fűtsön a szeretet, égjen a láng, begyújtok, mert éhes a család.” – dörmögi a férjem a versét, majd erőre kapva a tiszta, fagyos levegőtől, neki is lát a fahasogatásnak.

Azt mondja, olyan ez, mint a biciklizés, nem lehet elfeledni. A faaprítás a nagymamánál töltött téli napok emlékét idézi föl. Én meg eljátszom a gondolattal, gazdasszony vagyok itt, álljunk neki begyúrni a tésztát. Így telik az év legvidámabb napja, olyan édesen, sziruposan, mint egy cukrászsütemény.

Itt kezdődött 2017. és itt is ér véget. A Cserhátok mélyén megbúvó, alig hatszáz lelket számláló falucska, Alsópetény a menedékünk a pesti szilveszter, a világvége hangulat elől.

Újra a Körtefa Vendégházban vagyunk, ahol a tavalyi szilvesztert is töltöttük. Akkor így emlékeztünk meg a három napról:

„A Körtefa ház úgy fogadott bennünket, mintha hazaérkeztünk volna. Csodálatos a kert, a táj, a látvány, a friss levegő és a ház. Mindent, de tényleg mindent megtaláltunk, amire szükségünk volt, igényes, tiszta szobák fogadtak minket, ropogós, friss illatú ágyneművel. Persze magunkkal cipeltünk ezt-azt, sajtreszelőt, húsvágó kést, de teljesen felesleges volt, a konyhában még tésztaszűrő is van. A kis tacskónk, Dió is remekül érezte magát, kutyabarát a ház és a kert is. Minden tökéletes volt, a hazafelé úton már arról beszélgettünk, mikor megyünk legközelebb.”

És újra eljöttünk. Nem valami fogadalom volt ez, inkább vágyakozás. Újra akartuk élni a néhány meghitt napot, a rejtekes elvonulást, és a durmogó csikós tűzhely hangját akartuk hallani. Itt nem volt idegromboló petárdadörrenés, nem volt sietség, lelassultunk a gazdasszony és gazda szerepkörben.

Az év utolsó napján gumicsizmát húztunk, felmásztunk a templomdombra. A Körtefa kertjéből éppen rálátni a hívogató toronyra, az nem lehet, hogy szót ne fogadjunk a csalogatására. Olyan mesés a ködös, párás levegővel telt falura lenézni onnan, nincs is rá szó, csak hajtogattam sóhajtozva:

Ó, be csodás! Ó, be csodás!

Nem csapunk zajt, hallgatjuk a csöndet, még Dió sem vakkantgat, a sekrestye mellett óvatosan sétálunk el.

Aztán ugrabugrálunk a lépcsősorokon, mint vidám gyerekhad, néha meg-megcsúszik a lábunk a zúzmarán, de annál viccesebb ebben az ősi miliőben a haladás.

Megkapó koptatni ezeket a patinás köveket, simogatni egyet, kettőt a kőkereszteken.

Aztán beugrik a képbe egy mókus hirtelen, a vadásztacskó jó szimattal azonnal kiszúrja. Nekem meg beugrik a gondolat, az aranygaluska tésztája ott kel a konyhában, már lehet, árkon-bokron is túldagadt a jóféle élesztőtől, a malacot is sütni kell, jaj, az ázni hagyott lencse is kihízik a cseréptálból, futi-futi hazafelé, hogy meglegyen az ünnepi vacsora.

Autentikusan csinálunk mindent, mintha valami néphagyományt leíró könyvből olvasnánk. Mondjuk, itt van nagymama szakácskönyve, a sajtos rúddal gond nem lehet, begyúrjuk komótosan azt is. Amit egyébként mi sajnosrúdnak nevezünk.

Derelyevágóval formázunk csíkokat, egy láboska főni ide a csikós tűzhelyre, egy tepsi malac megy a sűtőjébe, de itt a modern elektromos tűzhely is, oda megy a diós édes, követi őt a köményes.

Micsoda illatok…

Múlatjuk az időt, számba vesszük az évet, derűs volt, vidám, sok-sok utazással és no lám, milyen jó helyen is ér véget. Mondanám, hogy ott, ahol a madár sem jár, de tegnap óta szórakoztat bennünket itt egy piros fejű fakopáncs. Úgy veri a körtefa törzsét, mintha a termést akarná leverni szüretkor.

Észrevétlenül esteledett ránk, táncol a tűz nagy boldogan, ahogy dobáljuk rá a fahasábokat, táncolunk néha mi is, ha valami vidám zenebona hallik a tévéből. Mert van itt televízió is, síkképernyőn jönnek a csatornák, de őszintén mondom, szórakoztatóbb a tornác oszlopai között lesekedni, nő-e vajon a fű, hullnak-e a csillagok. Ez a vidéki élet, a legjobb zárása az évnek. Felrakjuk az asztalneműt, felvesszük a szép ruhát, kikenjük a rúzst, de mennyire jó, hogy nem kell ide tűsarok, meg csokornyakkendő, pazar kényelemben szökünk át az újévre. Éjfélkor a Himnusz alatt három percig tart a riadalom, durrog néhány tűzijáték, Dió hangosan ugat, ugass csak, kiskutyám, űzd csak ki a gonoszt az újesztendőre. Nincs is más dolga a jó kutyának, nekünk is csak annyi, hogy kívánjunk nektek, s magunknak 2018-ra mindent, mi földi jó, s hogy tovább adjuk az Alsópetényi Vendégházak jó hírét.

BÚÉK 2018!

Még több friss

Tatai vár

Miniszabi, újra Tatán

Vannak városok, helyek, amelyeket imádunk. A nyár első napsugarai minden évben Tatáé. Dió egyik kedvenc …

Ez a weboldal sütiket (cookies) használ. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.     >> Adatkezelési tájékoztató <<
Rendben
error: Védett tartalom!