Az új Vánkos és Eszcájg

A gyerekeknek közben dolguk van.

Meg kell nézni a tyúkudvart. Aztán a juhokat. Mindkettő kellő távolságban van az esküvőtől ahhoz, hogy a tyúkok ne szóljanak bele majd az igenekbe, de kellően közel ahhoz, hogy egy gyerek számára komoly konkurenciát jelentsenek a szertartásnak.

A sminkes és a fodrász az előkészületek szupersztárja, megjelennek körülöttük az elsőként érkező kislányok. Először csak nézik, hogyan készül a menyasszony. Aztán egyre közelebb merészkednek. A pamacsok és a hajgöndörítő különösen érdekes.

Ebben az életkorban még gyorsan változnak a tervek. Öt perce menyasszonyok akartak lenni. Most fodrászok. Mondjuk, érthető. Itt egyszerre van szép ruha, hosszú haj és egy furcsa varázsszerkezet, amellyel felnőttek hivatalosan is engedélyezetten göndörítenek. Ennél izgalmasabb szakmát pillanatnyilag nehéz elképzelni.

És akkor a desszertasztalról még nem is beszéltünk. Mert lehet egy esküvő bármilyen romantikus, egy hatéves prioritási listáján egy málnával megkoronázott csokis süti egészen komoly pozícióból indul.

A nagyi-féle almás pite meg egyszerűen kortól független. Abból a násznép előrelátóbb része még a buli előtt eszik. Kétszer. Mert hajnalban már csak egymást hibáztatnák. Ha esküvői meghívót kapunk, emlékezzünk arra, amit szeretsz a desszertasztalon, azt nem hagyod őrizetlenül.

És lassan kezd körvonalazódni, hogy itt mindenkinek megvan a maga fontos dolga. A felnőtteknek ugyan van elképzelésük arról, hogyan zajlik majd az esküvő, de a gyerekek erről láthatóan nem kapták meg a forgatókönyvet. Van sajátjuk.

Lódobogás

A menyasszony érkezik. Hintón! És nem is akármilyenen. Két pompás fehér ló húzza. Komolyan, a lódobogás, a hintó kerekeinek gördülése, rajta az álomszép ruhában, boldogan sugárzó menyasszony, kicsit amerikai popcornos filmjelenet. És igen, könnyfakasztó. Ha már esküvő, adjuk meg a módját.

Mondjuk, ekkora szoknyához a hintó nem is úri huncutság. Majdnem tömegközlekedési szükséglet. Kell a lélegzetelállító antréhoz.

A ceremóniamester várja. Amikor megáll a hintó, karját nyújtja, aztán együtt indulnak el a vőlegény felé. Na, így azért lehet érkezni.

A vőlegény megvárta

Lassan mindenki elfoglalja a helyét. A gyerekeket összeszedik a cuki állatfarmtól, az utolsó falat pogácsával is beszalad, aki eddig úgy gondolta, még bőven van idő. Egy széket még igazgatnak a hepehupás gyepen, aztán elcsendesedik a násznép. Az első sorokban előkerülnek a zsebkendők. A rutinosabbak már most tudják, mire készüljenek.

A vőlegény vár. Kezében a gyűrűhordó kisfiú megnyugató keze. Én velük együtt várok. Látom, ahogy a menyasszony egyre közelebb ér, ám őrzöm még néhány másodpercig a pillanatot, ami csak az enyém. Aztán egy mosollyal jelzek. A vőlegény most már megfordulhat. És átengedem neki az örömöt, hogy megláthassa azt, akire egész életében várt.

Most már látják egymást. A menyasszony közeledik, de közben mintha megszűnne körülöttük minden más. Ő már csak egyetlen embert néz. Azt, akivel össze akarja kötni az életét.

Ez mindig jó kezdet a közös élethez. Aztán már előttem ülnek. Végre együtt. A nagy belépő megvolt, minden tekintet rajtuk, én imádom ezt a néhány másodpercet. A levegőben ott van az a finom izgalom, hogy most valami nagyon jó következik.

Az esküvői szertartásoknak van egy pontjuk, amikor már nagyjából tudom, rendben lesz-e ez a házasság. Ennek persze semmilyen tudományos alapja nincs. De amikor ketten így tudnak röhögni egymással, aztán néhány mondat után így tudnak egymásra nézni, akkor az ember valamivel nyugodtabban engedi őket haza, a közös életükbe.

Jöhet a rizs!

És jött is. Marékszám, jó magasra, nevetve, hangoskodva, éljenezve. Hajfonatba, koktélruhába, Józsi bácsi szemébe.

Nem azért szórjuk ilyen bőkezűen, hogy Vasadból rizsföld legyen. Bár, ha rajtunk múlik, jó úton haladunk ehhez. Külön jó hír, az új Vánkosban szabad is. A rizsszórás nem tiltólistás. Ami azért nagy szerencse, mert a rizs ugye tradicionális esküvői jókívánság. Bőséget, jólétet és termékenységet kívánunk vele az ifjú házasoknak. Mondhatnánk úgy is, hogy tulajdonképpen egy rövid mezőgazdasági termékenységi szertartás. Csak sokkal szebb ruhákban.

Úgyhogy szórjuk csak. Jókívánságból miért fukarkodnánk?

Egy óra szabadfoglalkozás

A fűbe pottyant rizsszemek gyökeret ereszthetnek, jönnek a gratulációk, készülnek a kötelező és kevésbé kötelező fotók.

Aki pedig már sorra került, szabad. Ez az esküvő egyik legjobb órája. Még nincs vacsora, nincs ültetési rend, nincs következő programpont. Lehet egy kicsit csak úgy lenni. Akár mezítláb is.

A koktélos poharak megtelnek, a pálinkások kiürülnek, a pezsgő buborékozik. A finom kávé szép, míves csészékben érkezik, a sütifalatokkal pedig ki lehet sétálni a kertbe, és letelepedni velük egy horgolt terítőre a fűbe.

Lehet beszélgetni, cigizgetni. A komolyak szivaroznak.

Ereszkedik nyugatnak a nap, a lányok megszabadultak a szalmakalapoktól, és átvették a színes buliruhákat. Most már azt is nyugodtan ki lehet tárgyalni, ki mit viselt a szertartáson, és kinek melyik lábujját végezte ki a tűsarkú.

A gyerekeken viszont kezd látszani, hogy nekik ez már egy hosszú nap. A tyúkokat ellenőrizték, a juhokat megszemlélték, a desszertasztal kínálatáról is vannak információik. Jár a szundi. Erre az egy órára akár a fűben, egy pokrócon is.

A felnőttek még töltenek egy pohárral, kérnek egy kávét, befejeznek egy mondatot. Aztán elég a semmittevésből. Éhesek vagyunk! Menjünk vacsorázni.

Végre bemutatkozik az Eszcájg

Eddig Vánkosoztunk, most jöhet az Eszcájg. És együk meg!