Whisper Cafe Whisper Cafe, a Suttogó Kávéház
Visszaszámlálás, esküvő előtt percek. 15… 13… 10… 8… még 5!
Akkor checklist. A menyasszony és a vőlegény megérkezett, már bíborban, bársonyban, néha remegő térdekkel. Ebből a vendégek annyit látnak, hogy odabent „lógnak”.
A cuki vendégajándékok is a helyükön. Szintén lógnak. Személyre szabott kis rajzok, amelyeknek valószínűleg jobban örülünk, mint egy eredeti Rembrandtnak. A Rembrandt-okon ugyanis esélytelen, hogy mi is rajta legyünk.
A pezsgőtorony fegyelmezetten várja a buborékokat. Ságvár fölött lóg az eső lába, de aggodalomra semmi ok, fölöttünk napvitorla. Olyan esküvőn meg még nem voltam, ami az időjárási viszonyok miatt maradt volna el. A „Szeretettel köszöntöm Önöket”-re mindig kisüt a nap.
Én még egyszer megnézek mindent, aztán még egyszer megnézem, hogy mindent megnéztem-e. Közben Buksi labdázni hív, de már csak két dobásra van időm. Upsz, szerencsére kötény lett, és nem borult a hidegtálas asztal.
Gyűrűk megszerezve. Ez mondjuk már-már rablás. Az anyakönyvvezetőnél végre egymás ujjára húzzák, hazaviszik, nézegetik, szokják, örülnek neki. Aztán jövök én, a szertartásvezető. „Kérem szépen. Mindkettőt.” De megéri odaadni. Mert amikor néhány perc múlva ötven ember előtt újra egymás ujjára húzzák, már nem ugyanaz történik még egyszer. Ez lesz az a pillanat, amire emlékezni fognak.
Pohár oké, megvan. Minden szertartásomon ott van, jelentéktelen statiszta, senki nem veszi észre. Egy pohár víz a dekoráció mögött. Nem a virágoknak, ha kókadnának. Nekem. Ugyanebből az okból.
Már majdnem igazítanám a rúzsom, amikor látom, összeült a kutyakongresszus.
– Most akkor végig kell ülni fél óra uncsi dumát, amíg a néni beszél? Futkozás nélkül? Szavazzuk le!
– Várjál, Buksi! Amíg ezt nem nyomják le, addig nem mehetünk vacsorázni.
– Mi lesz a vacsora?
– Csülöksült.
– Jó. Akkor viselkedjünk rendesen.
A rúzsban lehet valami. Felkenem, és az utolsó két percben már úgy érzem, mintha legalábbis Victoriát és David Beckhamet várnánk újraházasodni. Nincs mit tenni, minden esketésem olyan fontos számomra, mint egy világesemény. Minden egyes alkalommal. Pedig mindig tudom, hogy mi lesz a vége. Mindig ugyanaz.
Ma sem lett ez másként. Összeházasodtak.
