Tihanyi retró kirándulás – tacskóval

Ezek a képek úgy néznek ki, mintha 1978-ban készültek volna egy IBUSZ-utazáson, amikor a busz valahol útközben felvette az eltévedt NDK-s turistákat is.

Pedig 2026. szeptember elseje van, Tihanyban. Az idő túl csodás, üti a hőmérőt a harminc fok.

Tihanyban az a jó, hogy már nem kell kitalálnunk, mit csináljunk Tihanyban. Megérkezünk, leparkolunk, elindulunk ugyanarra, amerre máskor, megnézzük ugyanazt, amit már sokszor megnéztünk, és ettől valamiért remekül érezzük magunkat.

Kutyával ezt akár tudatos útvonaltervezésnek is nevezhetnénk, de fölösleges szépíteni, szeretünk visszajárni oda, ahol már tudjuk, mi merre van. Én pedig, amióta Dió van, már több mint tizenegy éve, biztonsági játékos lettem. Szeretem tudni, hol van sikátor, ahonnan kicurikkolhat a biciklis postás, hol van kerítés, ami alól kifér a doberman orra, és mikor jön a gyerekjátszó, ahonnan nyolcan rohannak Dió felé imádattal, egyszerre kiabálva, hogy vaú.

Így aztán most is megvolt a Visszhang-domb, onnan a séta a Pisky sétányon az apátságig, közben a Balaton, a balatoni vitorlások, nézelődés és fényképezés. Dió a maga tizenegy éves tacskótempójában haladt, mi pedig igazodtunk hozzá. Éljen a miniszabi. Sehova nem sietünk.

Az apátsági bolt most nem maradhatott ki. „Emléktárgyak” vásárlására is nyílt lehetőség. A Hevesi család a szokásos keserűlikőrt és levendulavizet vásárolta meg, „Joschka” pedig a továbbiakban egy Plastiktüte-vel folytatta útját.

És innentől tulajdonképpen már csak a korabeli útibeszámoló hiányzik, de tessék.

A kirándulás jó hangulatban telt. Megtekintettük a nevezetességeket és a Balatont. Fényképfelvételek készültek. A Dachshund elfáradt, mindenki nagyon elégedett volt.