Tata, a megunhatatlan

Írtam én már annyi nosztalgikus, lebilincselően szirupos úti beszámolót Tatáról, hogy most következzék egy friss és modern. Éppen annyira modern, mint a mini vakációra választott szállásunk, a Tópart sétányon lévő Q-panzió.

Vadiúj panzió Tatán

Tényleg nem akarok belekezdeni visszaemlékezésekbe, de most muszáj megemlítenem a néhány évvel ezelőtti sétáinkat, amikor vágyakozással nézegettük az egykori Mónika panzió emeleti erkélyeit. Elképzeltük, ahogyan órákon át bámulnánk onnan Dióval a tó vizét, az andalgó turistákat és a kifutó kishajókat. Volt azonban abban a panzióban valami, talán a nyolcvanas évek avíttos szelleme, ami körbe lengte, nem szívesen aludtunk volna benne. Mondogattuk viszont, hogy bárcsak egy kicsit amolyanabb lenne. Hívogatóbb, korszerűbb, modernebb. És most meg júliusban egyszer csak meglátok egy hirdetést, ott a Mónika. Csak mint amit kicseréltek. Modern kis luxi, gyönyörűen felújítva, teljes arculatváltás. Úgyhogy gyors foglalás, irány Tata!

És valóban, az átépített panzió újra a megérdemelt fényében tündököl a parti sétányon. Már csak az egykor úgy vágyott látvány, a panoráma a régi. És a várost körbejáró kis vonat, a turisták kedvence, ami unhatatlanul rója a köröket a meseszép tóparttól egészen a Kálváriáig. Nekünk pedig nincs más dolgunk, mint élvezni a város nyújtotta kincseket és belefeledkezni a bútorok, a finom, friss fa és a festék illatába, a továbbiakban pedig drukkolni a Q-panzió kertjébe csodásan beültetett cserjéknek, virágoknak, hogy dússá, burjánzóvá növögessenek, Eperke a panzió tulajdonosainak kiskutyája és az idelátogató vendégek örömére.

Panoráma a Cifrából

A panzió nyolc szobája egy-egy tatai malomról kapta a nevét. Mi az első emeleten lévő, csodás panorámájú Cifra-malom szobában laktunk. Ha súghatunk, ebből és a mellette lévő Bertából a legklasszabb a kilátás a szép nagy, biztonságos, leválasztott erkélyekről. Dió, ha tehetné, az egész napot bámulással töltené.

Öreg-tó

Még szerencse, hogy imád kirándulni, mert ha lusta lenne, kétségtelen, hogy napnyugtától napestig el nem mozdulna a megfigyelő pontról. Mondjuk mi sem nagyon, mert a Tópart sétány állandó mozgásban van, minden pillanat különleges. A tatai ember egyébként is mindig sétál, ha esik, ha fúj, nincs az az időjárási viszony, amikor üres a part. A helybéli kutyák pedig annyira jól neveltek, intelligensen tudnak akár póráz nélkül is menetelni, ki-ki a saját tempójában, hogy alkalmazhatnák őket idegenvezetőnek. Minden bokrot, fűszálat ismernek, kizárt, hogy letérjenek a sétaútjukról. Az esti sétát egyébként egy óriási nyári zápor után tettük meg, ami még különlegesebbé alakította a levegőt. A „vízpart eső után”-t  javaslom, vegyék fel a parfümgyártók a palettájukra. Isteni!

Ahogyan a másnapi ébredés is, az andalgó sétával napfelkeltében. Tudjátok, ezek a reggeli futók olyan tempósak, hogy már a sebességüktől megéhezünk. Dió különösen szaporázza a kis rövid lábú lépteit, mert azt képzeli, ha svédasztalos a nyaralás, a sajttálat külön neki szánták.

Irány újra az Angolkertbe!

Finom kávé mellett megtervezve az útvonal. Három év után ismét meglátogatjuk az imádott Angolkertet, de most igazán az elejétől, a műromoktól egészen az 1800-as évek közepén épült török mecsetig, végigjárva a Cseke-tó kacsa lakta partját. Az Angolkert egy mesés smaragdban zöldellő paradicsom, kutyabarátsággal, feledhetetlen látnivalóval.

Kálvária-domb

Az egész napot el tudtuk volna tölteni az Angolkertben, de még várt minket egy kitűzött cél, a Kálvária, mert oda még sosem jutottunk föl. Ha Tatán jártunk, akkor mindig volt a pihenés mellett valami időhöz kötött program, kis Dió kutyakiállítása Komáromban, vagy egy családi születésnap a tóparton. Most viszont csak a kíváncsiság tudott minket hajtani, az időbeosztás nem. Úgyhogy lentről, föntről eltűnődhettünk a Kálvária adta szépségben és nyugalomban. Érdekes fölgyalogolni ahhoz a víztoronyhoz, ami szinte szemben van velünk a panzió erkélyéről.

Bár a fotókon túl sokszor szerepel Dió ölben, meg kell mondanom, hogy a kiskutya végig gyalogolta az egész napot, hősiesen kiolvasgatta szimatjával az összes fűszálon hagyott „kutyaújságot”, úgyhogy amikor betértünk estebédre a tóparti Grill étterembe, szinte végig aludt, amíg mi egy istenit ettünk. Kedvesen kutyabarátok, Diónak már akkor megérkezett a tálka víz, amikor mi még le sem ültünk. Nagyon ajánljuk az éttermet, a lazac steak pagoda karfiolos rizottóval, parmezán ropogóssal mesés volt, akár csak a salotta hagymás burgonyasaláta, bécsi szelettel. És csak úgy harsogtak a friss gyümölcsök a limonádéban, vétek volt meginni, annyira szép volt. Persze, azért mégis csak megittuk.

És amit nem hagyhatok ki, a tatai naplemente. Ha kisétálunk a panzió kertjéből a sétányra, hirtelen Alice-nak érzem magam Csodaországban, annyira mesés a látvány. Ha nem lettünk volna nagyon álmosak az egész napos gyaloglástól, kivonszoltunk volna egy kerti széket és órákig üldögéltünk volna az arany égbolt alatt.

Szeretettel ajánljuk nektek a Q panziót, amelybe az alábbi képre kattintva közvetlenül foglalhattok is: