Balatonfüred – Villa Rosa

Amikor megérkeztünk Balatonfüredre gyerekként, utáltuk, hogy nem gyűrődhet a szoknya korca, nem játszhatunk az üdülő macskájával és tenisz zoknit kell húzni a tollashoz. Vagy kopogós cipőt a sétához. Mert Apám mindig mondta, Füreden nem lehet neglizsében mászkálni. De azért meg kell mondjam, annak ellenére, hogy nem voltunk arisztokratikus eleganciát majmolók, örömmel ráztuk magunkat a vasalt szatén szalaggal a hajunkban, miközben késsel, villával étkeztünk a Muskátliban, lacikonyha helyett.

És emlékszem, imádtuk a hínár telt szagával vegyülő elegancia illatot, és vonultunk a macskaköves, romantikus utcácskákban, ami tele volt a szem elől rejtett villákkal.

Akkoriban álom volt, hogy az üdülő helyett egy olyanban lakjunk. Most meg álltunk a Bergmannal szemben, a Villa Rosa kapujában. Ahol lakni fogunk. Mi és a kis princsipessza tacskónk. Kutyabarát villa. Ahol a letűnt korok szép emléke újra éledt.

Ha csak egy hétre, vagy csupán néhány napra vagy a ház vendége, már akkor is, ahogyan átléped a kaput és belépsz a parknak beillő impozáns kertbe, füredinek érzed magad.

A hívogató, mégis tekintélyt parancsoló oszlopos verandán elragad a miliő.

A berendezés finoman válogatott, míves darabokból áll, azonban tökéletesen nyújtja a mai, szupergyors életvitelhez szükséges kényelmet.

Süvít a wifi és kár is felsorolni, hogy a jégkocka tartótól a citromfacsaróig, a válogatott társasjátékoktól a minden italhoz külön-külön illő pohárkészletig bármit megtalálsz.

Üldögél ott az ember a kis tacskójával az illatozó rózsatövek árnyékában és azt kívánja, bárcsak örökké tartana. Úgyhogy muszáj lesz nyári, családi tradíciót csinálni a Villa Rosából.

Tradíciót, amilyen nálunk a savanyúvíz is. Bár hányszor megérkezünk Balatonfüredre, jókora koccintással kezdjük a nyaralást. A Kossuth Lajos forrás tizenkét oszlopos kútjához megyünk, kortyolunk egyet a gyógyvízből és onnantól kizártnak tekintjük a szívbajt. Ez a kút nem egy Fontaine des Quatre Saisons a Faubourg Saint Germain negyedből, ami valaha egész Párizs vízellátását szolgálta, de esküszöm rá, ha néha-néha kortyolgatnánk, a fél ország gyógyultnak minősülne.

Sorolhatnám a nap napot követő füredi, balatonalmádi, tihanyi látnivalókat, a csodálatosan finom ennivalókat, a kedves vendégszeretetet.

Nem ott fogyókúráztunk, annyit mondhatok. Az idill még mindig olyan, amilyennek képzeljük. Sőt, még a tömeg- és turistaiszonyosoknak is van egy tuti tippem. Egy hely, ahol garantáltan egyedül lehetsz, sehol egy lélek. Akik frászt kapnak az elsuhanó gyík láttán, azok számára ijesztő túrának is beillik a Görögfalu.

Szú ette múzeumi nyugalom lengi körül, mementó lett a törpe metropolisz, lassan megette a fene. De én még mindig látom benne a szépet, megkopott színeivel mesterien sajátos fotós helyszín, és az összeomlás réme helyett inkább képzelek bele suhanó esküvői selymeket.

Szeptemberben nyaralni csúcs. A Balaton északi partjára utazni pedig a legnagyobb kaland. A helybéliek és a turisták is imádják a kutyákat, a parton még minden nyitva, a dombok mögül kiosonó szellőtől nyár végére mindenki felfrissült, gyorsabban száguldoznak a pincérek a limonádéval, mint a májusi nyitáskor. És csodás érett szőlő illat lengi be az egyébként is leírhatatlan tóparti levegőt.

Oh, és Füreden tessék fagylaltot enni a Bagamérinél. Csak annyit mondok, retró puncs.