Tök, Dió, Skanzen

Tíz éve járunk a Szentendrei Skanzenbe. Minden évben Skanzen Kártyával, ami egy éves bérlet. Nem mondhatnám, hogy sok meglepetés ér bennünket. Benneteket sem, mert már annyit írtam róla.

Tudjuk, melyik út hová vezet, melyik ház után mi következik, hol lehet leülni, hol lehet enni rétest és perecet, merre van árnyék, merre nincs.

A Skanzen Dió egyik kedvenc helye, ugyanúgy ismer mindent, mint mi, csak négy lábon, jobb szimattal. Ha bekötnénk a szemét, valószínűleg akkor is végigmenne rajta. Minden fűszál a barátja már.

Tíz év és mégis szeretjük. Talán éppen ezért. A Skanzen nekünk már rég nem az a hely, ahová azért megyünk, mert még nem láttuk. Hanem az, ahová azért megyünk, mert láttuk. Sokszor. Ismerős. Biztonságos kutyával. Nyugodt.

Kicsit olyan, mint egy vidéki szanatórium, csak nem mérnek vérnyomást, ellenben vannak régi házak, kerítések, kertek, templomok, tökök, időnként egy alma, egy apró dió, amely valamiért annyira szépen fekszik a kerítés szélén, vagy lóg a fán, hogy le kell fényképezni.

Ősszel pedig különösen jó. A nap ilyenkor már nem éget, inkább piheg. Még melegít, de nem akar megölni. Rásüt a házak falára, átbújik a levelek között, és pontosan annyit tesz hozzá a naphoz, amennyi kell.

Tíz év után már meglehetősen nehéz lenne azzal az idegesítő érzéssel közlekedni, hogy jaj, még nem láttuk a következő tájegységet. Láttuk. Meglesz jövőre is. Úgyhogy sétálunk. Megállunk. Leülünk. Megint sétálunk. Dió megszagol valamit, amit az elmúlt évtizedben feltehetően már negyvenhétszer megszagolt, de biztos, ami biztos.

Most a Felső-Tiszavidék református templománál állt meg az ajtóban, és benézett. Hosszan.

Nem tudjuk, hogy tizenegy és fél éves korára vallási érdeklődése támadt-e, vagy egyszerűen csak szeretné tudni, miért van egy nyitott ajtó, amin ő még nem ment be. Mindenesetre, szerintem valami ilyesmit mondhatott akkor az ő kis kutyanyelvén: Áldás, békesség! Málnás édesség!

Aztán mentünk tovább. Nagyjából ilyen egy napunk a Skanzenben. Semmi különös nem történik. És ez benne a különösen jó. Minden rendben, a nap pedig piheg.