2024 június 25, kedd

Az élet itt habostorta! – Budapest Retro Élményközpont

Ma elmentünk a Budapest Retro Élményközpontba.

És akkor rájöttem, hogy eljön az ember életében az idő, amikor arra már nem emlékszik, hogy mit evett tegnap vacsorára, na de arra, hogy mi volt például 1980. június 17-én, egészen tisztán, világosan. Mintha csak most ülne a tízedik születésnapi tortája fölött, fél frufruval, amit odapörkölt a gyertya lángja.

Nyilván ezért van, hogy én is folyamatosan fölemlegetem a retro korszakát. Mert a vénülés megszépíti az emlékeket, és valahogyan közelebb is hozza. Az elmúlt négy évben, amióta a Whisper Cafe Magazinban lejegyzem a történeteket, én már oly sokszor megemlékeztem a gyerek- és ifjúkoromról, hogy akár meséskönyvet is kiadhatnék belőle. Pedig – lehet, hogy nem szabadna ezt leírnom, de – utálom a retrot.

A ’70-es, ’80-as éveket, amikor minden második szombaton iskola volt, amikor az Állami Áruházban egy kaptafára készült ruhák lógtak a kócos parókás próbababákon, amikor két hétbe telt, hogy megérkezzen a válasz a levelező pajtásomtól, egy megyével odébbról. A bútoripar rémes termékeiről már nem is akarok beszélni. Annyit azért elrettentésül leírok, hogy „Pille szék”. Harminc centi volt az ülőfelületének átmérője. Képzelem, mekkora bajok voltak azokban a háztartásokban, ahol jött föl vidékről a rokon Elza néni, a méretes kufferjával.

Jó, nem tagadom, imádtam az úttörőéveket a táborral, meg a szot-üdülőket, aztán a dollárboltokat, meg a felnőtt diszkókat, amikor már elengedtek.

Szóval, ott tartottam, hogy hányszor, de hányszor írtam már azokról az évekről, amelyet ma úgy nevezünk – bár senki nem tudja igazán meghatározni, hogy mikor is kezdődött, és mely évben ért véget -, a retro.

„Amikor megérkeztünk Balatonfüredre gyerekként, utáltuk, hogy nem gyűrődhet a szoknya korca, nem játszhatunk az üdülő macskájával és tenisz zoknit kell húzni a tollashoz. Vagy kopogós cipőt a sétához. Mert Apám mindig mondta, Füreden nem lehet neglizsében mászkálni. De azért meg kell mondjam, annak ellenére, hogy nem voltunk arisztokratikus eleganciát majmolók, örömmel ráztuk magunkat a vasalt szatén szalaggal a hajunkban, miközben késsel, villával étkeztünk a Muskátliban, lacikonyha helyett.” (Balatonfüred – Villa Rosa – 2017. szeptember 13.)

„Nyilvánvalóan lesz, akit nem nyűgöz le, ha azt mondom, rántott karaj, vagy újházi tyúkhúsleves. Bezzeg engem, teljesen odáig vagyok, ezek az ételek visszaröpítettek a gyerekkoromba.” (Bisztro 71 – Révfülöp – 2017. szeptember 12.)

„Otthonka kiállítás! – sikoltoztam örömömben. Megérinted azt a förtelmes nájlont, serceg az ujjaid alatt, mint az elektromos kisülés és hatalmasat dobban a szíved. Eszedbe jutnak a nagymamák, a nénikék, kamraillat, méteres kalács, meg stelázsi és a málnaszörpnek az íze. Irmuskát látod, aki hajdan Szikszón várta a családot, gyöngyözött a húsleves a szalvétagombóccal, pördült-fordult, patika tiszta otthonkájában hátrament a zöldségeskertbe, lekanyarintott egy fej harsogó karfiolt, hozzá illatozó petrezselymet és odadobta belőle a tejfeles karfiolpörköltet nokedlivel. Az otthonka a családi fészek jelképe.” (Viszlát Skanzen, márciusban – 2017. november 19.)

„Vonultunk a tribün előtt, a hangosban sorolták a gyárakat és a szocialista brigádokat, „Köszöntjük a Duna Cipőgyár felvonulóinak tömegét… Köszöntjük a… köszönjük a…” Kaptunk lufit, meg virslit és vattacukrot. Málnásan ragacsos volt, de nagyon finom. Aztán volt, hogy elutaztunk vidékre, amikor először éreztem az irigységet az unokanővéremre, aki májusfát kapott Satu Balázstól. Balázs úgy mondta, szerelemfa!” (Éljen május elseje! – 2018. május 1.)

„A nyolcvanas évek derekán, ha az iskolában kicsöngették a vakációt, a diákok táborozni indultak. Engem is kivitt Apám a Keletibe, az úttörő ing zsebébe dugott még egy barna papírötvenest, jó magatartást és jó nyaralást kívánt, feltett a vonatra, és tíz napra eleresztett Tatára. Kifutott a vonat, Apu integetett a peronról és onnan már csak tíz napig tartó buli és őrület van az emlékezetemben. Riadólánc, számháború, lassúzás Lionel Richie Hello című dalára Óvárival a tini-diszkóban és a csodálatosan finom meggyszósz, főtt burgonyával, marha cipőtalppal a menzán. És ez így ment nyárról nyárra…” (Casablancától az Angolkertig – 2018. június 20.)

„De milyen jó, szaggató, dobogtató érzés látni benneteket, a Csepel Tacskó bringával, a nagyika kis sámliján üldögélve, káposztás kockát falatozva. Látni az első húrpengetéseket, az apró gyermekujjakat a zongora billentyűjén, az úttörőket a másodosztályon, zötyögve a velencei táborba, meg a srácokat, a német márkáért vett Benetton pulóverben. A 80-as évek diszkó-királynőjét, aztán az évszázad esküvőjét, abban a hatalmas, selymesen lágy, mesés ruhában. Akkoriban minden lány Diana hercegnő akart lenni. És minden fiú katona, vagy királyfi. Ez volt, akinek sikerült is. Napsárga sötétítő függöny volt a palást a farsangi mulatságon. Mostanra meg… mindenki felnőtt.” (X Generáció – 2020. február 14.)

„Furcsa, de egészen tisztán érzem a Dia vetítőgép semmihez sem hasonlító, izzó szagát, azt, amely a mesét mondó estéken átjárta a gyerekszobát. Emlékcsalogató illatok, nagy nevetések, sírásra görbülő lélek.” (Vissza a múltba – Keszthelyi Belvárosi Múzeumok, 2021. október 26.)

Nos, ennyiszer emlegettem én az elmúlt négy esztendőben a retrot. A korszakot, amit állítólag utálok. Képzeljétek csak, mennyit tudtam volna írni róla elragadtatással, ha még szeretném is.

Köszönöm szépen a Budapest Retro Központnak a emlékezésemhez az illusztrációkat. Ezen a helyen – ahogy szlogenük szól – „Az élet habostorta!”, szabad fényképezni. Szabad fogdosni a tárgyakat, szabad megszagolni a Bip mosogatószert, szabad fölvenni az otthonkát, meg a susogós dzsoggingot. Mit szabad? Kell! És most még – bocsánat a parancsolgatásért, de – sok-sok felkiáltójeles mondat következik! Kell inni egy retro kávét a bisztróban! Nagyon finom! A csokidara már csak a torta a hab tetején.

És még valami! Ha hozza a szükség, ha nem, el kell menni a mosdóba! Kapargasságok meg a csempén a matricákat! Varázslatos! De erről többet nem is mondok. Itt köszönöm meg Adrienn barátnőmnek a manökenkedést!

Ha mennétek játszani, ha időutaznátok, az alábbi képre kattintva tájékozódhattok a Budapest Retro Élményközpontról:

 

 

Még több friss

Szentendrei Skanzen kutyabarát múzeum

Dress code: Pumpkin

Szentendrei Skanzen A kutyabarát múzeum Imádjuk az őszi napsugarakat, sütkérezünk, imádjuk az ősz illatát, boldogan …

Ez a weboldal sütiket (cookies) használ. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.     >> Adatkezelési tájékoztató <<
Rendben
error: Védett tartalom!